Kedves Hímzőtársaim!Mindenkinek Sikerekben, boldogságban, egészségben, szeretetben, szerencsében és Hímzésben gazdag Boldog Új Évet Kívánok!
Puszi Timi
Kedves Hímzőtársaim!
Jaj lányok, már megint, hogy jártam. Egyszer volt egy kis gond a gépemmel és képzeljétek el, az összes Nora Corbett mintám megsérült amikor próbálták a fiúk visszatölteni az adatokat a gépemre. Eddig nem is nagyon tűnt fel a sok minta között, de képzeljétek csak ebben a mappában vannak ilyen problémák. Az egyik kis tündért szeretném kihímezni, ami terveimben is benne van. A neve Jázmin tündér. Már ki is nyomtattam a mintát, de a mintához a fonalkódokat sehol sem találom. Mire megtaláltam, akkorára kiderült használhatatlan, azaz nem nyitja meg a gép mert meghibásodott a fájl. Kérlek benneteket, akinek megvan ez a minta megdobna a fonalkódokkal. Előre is köszönöm!!! Megyek és siratom tovább a mintáimat :(:(;(
Még sosem készítettem ilyen jellegű összegzést, hogy mit is szeretnék hímezni a közeljövőben, de most egyik este kiválogattam a szívemnek legkedvesebb mintáit. Bár nincs köztük mind amit szeretnék, de egyenlőre nekem ennyi is elég. Az nem valószínű, hogy tudom tartani a határidőt, hogy idén, de az biztos, hogy ők lesznek a soron következők. Van olyan köztük, ami nem a szivem csücske, csak fusztrál, hogy félbe van hagyva így úgy döntöttem befejezem. Szóval ők lennének :)

Kedves lányok!
Kedves Lányok!Ne haragudjatok, hogy csak most teszem ki, de sajna el kellett utaznom és most jutottam el eddig hogy pótoljam elmaradásaimat.
Kreatív blogger díj!
jatekszabályban az szerepel,hogy
-meg kell köszönni. Köszönöm szépen Dia!!!!!!!:)
-ki kell tenni. Megtettem.
-be kell linkelni az illetőt,akitől kaptam. Íme Dia oldala, ahol szebbnél szebb munkáit és ötleteit csodálhatjuk meg :) http://raefd.multiply.com/journal
-kiválasztani 7 blogtársamat,akiknek én adnám a díjat. Ez a legnehezebb, s persze megindoklom kit miért választottam
7 dolog rólam -ez nem lesz könnyű, vissza kellett nézzem az előzőeket, hogy ne ismételgessem magam :)
1. Rajongok a vámpiros filmekért. Mindegyiket megnéztem, régebbieket, újakat. A mostani nagy favorit a Twiligt. Könyvben is szeretném megszerzni.
2. A hímzést változatlanul imádom, bár vannak néha szünetek, mint most is. Ebben is sokat változott az izlésem...ha régebben nem szerettem az emberi arcokat, most van amelyik nagyon megfog, és még élvezem is...:)
3. Mostanában ismét egyre több időt szentelek a feng -shui tudományának. Sok könyvem van,ismét szükségét éreztem annak, hogy felfrissitsem az ismereteimet...vonzanak az ilyen jellegű dolgok.
4. Orosz nyelvvizsgára készülök most, mert szükség van rá a diploma megszerzéséhez. Úgy érze többet is kihozhatnék belőle így nagyszabású terveket keztem el szőni ezügyben...remélem sikerül. Ha bármilyen orosz fordításra lenne szükségetek csak írjatok....
5. Most éppen a független /társnélküli/ élet örömeit és hátrányait elvezem, de nem is annyira a hátrányait próbálom kihangsúlyozni, és annak szentelni több időt,hanem az előnyeit...úgy érzem kezdem megtalálni igazi önmagam, és ez jó. Köszönöm azoknak akik seítettek ebben/ Szerintem magukra ismernek :)
6. Szeretem a gyerekeket, és a velük való foglalkozást, ezért lettem óvónő...hátha valaki még nem tudja :)
7. Gyűjtöm a gyertyákat, és legtöbbször egy idő után el is használom őket...szerintem mindig remek ajándék, szivesen ajándékozok másnak is egy két szép darabot ezekből.
Akit én szeretnék díjazni:
Hancus - mert nagyon szeretem a munkáit, és pédaképnek tekintem őt :)
Unyika - mert az ő munkáit is nagyon szeretem, és még sok mindent nem tudok róla
Lvica - mert róla igen keveset lehet hallani, és a munkái viszont képrázatisak
Lynet (Violent) - mert ő is egy művész és keveset hallunk róla
Stefan(István)-mert sok sok aranyos képpel lep meg hetente és mégsem ismerem még annyira
Hesztia -mert őt sajnos még nem nagyon ismerem :( de remélem majd most egy picit megismerhetem
B,Lidia - mert az ő munkáit is nagyon szeretem, és nem soka mindet tudok róla :)
Sok sikert mindenkinek!


Sokfelé kutakodtam, az összes mintáimat feltúrtam, de sajna egyetlen árva fotót találtam,egy Vervaco mita, amit már nem is tudom honnan mentettem le. Ez nagyon nagyon tetszik. Ha netán meglenne ez valakinek, vagy bármilyen szép egyszerű bagolymintája lenne valakinek, akkor azt nagyon megköszönném ha megosztaná velem. A tanáromnak szeretném majd megcsinálni úgy tavasz felé, de gondoltam, hogy már jó lenne kiválasztani a megfelelőt. Nagyon köszönöm mindenkinek.



