
Az idei éveben sajnos olyan túl sok időm nem volt hímezni, szinte csak a kötelező hímzéseket készítettem és még így is Márti ajándékával jócskán elcsúsztam egy hetet.Az első kis szettet, húzottam Karesz kapta, az első ilyen jellegű próbálkozásom volt, és ahhoz képest nekem tetszett a végeredmény, úgy tudom Karesz ízlését is siketült eltalálnom :). A második szettet Márti kapta, ezzel csúsztam el egy picit. Ezt az Atali mintát kissé átkreáltam és a nyári talin Emő saját festésű ajándék fonalával hímeztem. Nagyon tetszett ez az átmenet a két szín között. Sikerült úgy összeválogatni mindent, hogy mindez egységet képezzen, remélem Márti örömmel fogja használni. A harmadik alkotásom Hajnié lett. Egy fotóalbumot kapott ajándékban aminek a teljes borítását én készítettem. Ez is elő próbálkozás volt. Idén mindenféle számomra új dologgal kísérleteztem. Nora Corbett H betűje került rá mini változatban, melynek a gyöngyözését ez miatt át kellett kissé gondolnom. Végül csak a két virág maradt le, mert az már sok volt. Remélem Hancusom hasznát veszi majd a jövőben. A negyedik ajándék még nem ért célba, ki tudja kié lesz. Ez egy Mikulás, virgács lábakon, bohó és egyben vicces minta, de nekem nagyon jóleső volt hímezni őt...bannerként végezte :) Az ötödik ajándékom pedig mindenkinek készült aki ellátogatott hozzám a mi kis minitalinkra. Ebből a kis kosárból foghatott mindenki egy egy általam készített karácsonyfadíszt :) Hát ennyi voltam idén karácsonykor...remélem örömet okoztam minden ajándékozottamnak...
Óóóóóóóóó végre láthatom!! Tényleg igazán csajos darabra sikeredett, nagyon tetszik az anyag, színválasztás és a harmónia!! Ez a típus fel fog kerülni az idei kari listámra!! Már időben jelzem!! :-D :-D
VálaszTörlésRendben Hajnalom jegyzeteltem, beírtam a megfelelő helyre. :) Örülök hogy végre láthatod...hát ilyennek álmodtam meg...és köszönöm
VálaszTörlésSzép ajándékokat készítettél és nagyon egyediek!
VálaszTörlésGyönyörű mind,az pedig külön megtisztelő,hogy felhasználtad a fonalam:-) Festenem kell újra,mert nekem nem maradt.......
VálaszTörlés:) köszönöm lányok, Emőci mivel festetted?
VálaszTörlésbolero italporral és columbus ruhafestékkel:-)
VálaszTörlésNagyon szépeket alkottál! Tetszik a színük nagyon!
VálaszTörlésGyönyörűek mind!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésKöszönöm Lányok! Emőci kipróbálom én is kezd fogyni a fonalam :)
VálaszTörlésBocsi lányok, de melyik a bolero-s fonal??? Micsoda trükkök:)
VálaszTörlésKosti, így csokorba gyűjtve a karácsonyi műveket,ismét meg kell állapítsam, h nagyon csinik és kreatívak:) Még egyszer köszönöm:)
Az Atalie/zöld-lila/sztem te is kaptál belőle;-)
VálaszTörlésSzerintem tök ügyes voltál!
VálaszTörlésSok olyan dolgot csináltál, amiről én még csak álmodozom... persze, csak neki kéne állni, az elmélet talán már menne... :)))
Nem tudom, ha én összeszámolnám az elmúlt év terméseit, összejönne-e ennyi minden?
Nagyon csecse! :D
VálaszTörlésA kis csillagom még egy kicsit el tudott időzni a karácsonyfánkon:)
VálaszTörlésDrága Márti! A Te ajándékod készült Emő fonalával. Csodálatos volt vele dolgozni. Köszönöm még egyszer Emő
VálaszTörlésDóri, szerintem Te is sok minden szépséget alkottál, csak nem gyűjtötted egybe :) nekem így sikerült most. :) Egyébként nem is nagy ördöngőség, Tuti menni fog, csak szánd rá magad, én sem gondoltam volna hogy tudok ilyet :)
Lynet, ennek pedig külön örülök,hogy még elidőzött az idei fádon, a te madárkád a fürdőszoba kapcsoló társa lett :)
Csodálatosak a munkáid!
VálaszTörlés