2012. július 5., csütörtök

Életjel!

Sziasztok lányok!
nagyon rég nem jártam már erre, de ez nem azt jelenti, hogy nem hímeztem,csak nem volt annyi időm hogy a gép előtt türelemmel feltöltsem a képeket. Általában jó késő este tudtam csak hímezni, mert ezernyi dolog volt napközben. Az oviban május óta nagy volt a káosz, állandó munka volt egészen június végéig. Közben jött egy költözés, extra idegességek, plusz a munkahelyen közölték, hogy a szerződésemből egy hónapot lerövidítenek, mert nincs pénz a kifizetésre, de hogy öröm is legyen az ürömben, egy másik intézményben felajánlottak egy állást. Nagyon örültem neki, de nyárra egy hónapra munka nélkülivé váltam, pont a nyár közepén. Esély sincs rá hogy találjak valamit, így feladtam. Új helyre költöztünk, mert így a munkahelyemhez közelebb leszek és a párom is közelebb kerül az övéhez. Elég tortúrás időszakon vagyunk túl,d e végre berendezkedtünk, és igyekszem pozitívan venni a dolgokat.
Elkészültek a madárkák amit átadtam a kolléganőimnek, akik nagyon örültek neki. Üzenőtábla lett belőlük és szerintem jól sikerült megvalósítani az elképzelésemet. De mivel a pendriveomon maradtak a képek és a párom alszik a szobában, így csak délután tudom megmutatni nektek :)
Addig is mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést, és jó nyaralást kívánok! puszi nektek

10 megjegyzés:

  1. Szervusz Timike,kicsit olyan sietve írtál,nem tudom jól hámozom-e ki a dolgokat.....
    1.,Most akkor elfogadtad az új állást?
    2.,A munkahelyed költözött és/vagy ti is másik házba/lakásba?
    4.,Helyileg hová/helység/
    3.,majd mutasd a táblácskákat
    4.,Akkor szerelmi téren is minden ok;-)?!

    VálaszTörlés
  2. Szia Timi :)
    Jó sűrű hetek után vagy, az biztos! Drukkolok hogy jól érezzed magad az új helyen :) S hosszútávon maradhass.
    Emő által kérdezetteket én is kérdezem :)))

    VálaszTörlés
  3. Emő szavait ismételhetem :))) Lényeg, hogy megvagy!

    VálaszTörlés
  4. Jajj drága Emő ne haragudj, de valóban így visszaolvasva eléggé szétcsúszott volt az írás.
    Tehát igen elfogadtam az új állást. Helyileg Pellérden fogok dolgozni, előtte is Gyódon dolgoztam. Mindkét falu közel van Pécshez, kb 10 km.
    A városon belűl költöztünk, eddig rózsadombon laktunk, most itt lakunk Uránvárosban.Ez sokkal jobb mert minden közelebb van.
    Szerelmi téren minden rendben van köszönöm szépen...dúl a szerelem. :)
    A táblácskák íme :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm nektek lányok :) hogy velem vagytok

    VálaszTörlés
  6. Naakkor:
    a táblácskák jók lettek,látom a kolléganőknek is tetszettek;-))))))
    Hát Pécsért és a környékéért nagyon irígykedem,talán tudod,hogy szeretnék ott élni,de nagyon..........
    Az 1 hónapos pihenőt használd ki,pihenj,regerálódj-törődj sokat a szerelmeddel,ne hagyd folyton aludni;-))))))))))))))))))))))
    puszillak!

    VálaszTörlés
  7. Igyekszem kihasználni és előre dolgozni az őszi időszakra, hogy akkor könnyebben induljon a tanév. Köszönöm Emő. Nem tudtam, hogy Pécs ennyire közel áll hozzád, hát én is nehezen hagynám itt :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jók lettek!!!
    Az állással kapcsolatban azért kiváncsi lennék, hogy ha egy "ismerősről" lett volna szó, akkor sem gazdálkodják ki...

    VálaszTörlés
  9. Hát drága Lynett, biztos lehetsz benne hogy akkor kigazdálkodták volna,,,ilyen világban élünk ez van....

    VálaszTörlés